Újdonságok

ILLUSTRATION NOW! 4.

A 150 legizgalmasabb illusztrátor és grafikus A-tól Z-ig, gyönyörű képekkel, három nyelvű szöveggel, 448 oldalon. A Taschen sorozatának újabb darabja.

http://www.gosee.de/prev/302x226/images/content2/cover-mi-illustration-now-4-1108121304-id-484998.jpg

 

 

 
Csapody Tamás
BORI MUNKASZOLGÁLATOSOK
Fejezetek a bori munkaszolgálat történetéből

 

A második világháború alatt 6000 magyar munkaszolgálatost vittek kényszermunkára a szerbiai Borba. A zsidó munkaszolgálatosok között voltak katonai szolgálatmegtagadó (Jehova Tanúi, szombatista, nazarénus) munkaszolgálatosok is. A munkaszolgálatosok első, 1943-as csoportja a bori rézbányákban, míg a második, 1944-es csoportja a hegyi vasút építésén dolgozott. Utóbbiak között volt Justus Pál szociáldemokrata politikus és Radnóti Miklós költő is. Az összes csoportban, táborban és altáborban számos zsidó orvos is dolgozott. Valamennyiük életkörülményei megváltoztak, amikor Marányi Ede alezredes vette át a parancsnokságot. A munkaszolgálatosok visszarendelése során, a Borból elindulók nagy veszteségek árán érkeztek meg Szentkirályszabadjára. Innen Győrön és Abdán át hajtották tovább és adták át őket a németeknek.

A könyv részletesen tárgyalja a Borba vitt orvosok és Justus Pál bori időszakát, valamint Marányi Ede, továbbá a bori keret több tagjának életútját. A 15 térképvázlatot és számos fényképet is tartalmazó kötet a fellelhető források széles körét egymással összevetve tárja fel a Szentkirályszabadjáról elinduló gyalogmenet és az abdai kivégzés történetét.

 

 

 

5 495 Ft


 
Szecesszió


A már jól ismert Itáliai reneszánsz című albumhoz hasonlóan, a következő album is a képekre helyezik a hangsúlyt. A kitűnő reprodukciókat a  a firenzei Scala képarhívumából válogatták.

A Szecesszió című kötet a széleskörűen, sok országban és több műfajban elterjedt, napjainkban is egyre népszerűbb stílust megjelenési formái szerint mutatja be.

Az Életrajzi összefoglaló a stílus képviselőinek életútját, munkásságát tekinti át.

 

A Klauzál13-ban csak 9 995 forint!

 

Impresszionizmus



Az Impresszionizmus című album sokoldalú és átfogó képet ad a közkedvelt stíluskorszakról, bemutatva legnépszerűbb, legismertebb és kevésbé ismert alkotásait is.
Manet, Monet, Degas, Renoir művészetével egy-egy önálló fejezet foglalkozik, majd a szerzők egy-egy fejezetet szentelnek a francia, az európai és az amerikai művészeknek. A két utolsó rész a pointilizmus és a posztimresszionizmus stílusának legkiválóbb képviselőivel ismerteti meg az olvasót.

 

A Klauzál13-ban csak 9 995 forint!

 

 

Louvre



A Louvre múzeumának világhírű, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményei nyolc részleget alkotnak, s képet adnak Európa és a Földközi-tenger térsége művészet-történetének 11 századáról.
Egy Louvre-beli látogatás időbeli és térbeli utazás különböző civilizációk remekművei társaságában. - Ezt az utat járhatjuk be, ha az impozáns méretű, kitűnő reprodukciókat tartalmazó albumot lapozgatjuk.

 

 

A Klauzál13-ban csak 9 995 forint!

 

 

888 ötlet a szép otthonhoz

 

Ez a könyv hasznos tanácsokat nyújtó lakberendezési útmutató: segítségével a lehető legjobban használhatjuk ki a lakásunkban rendelkezésre álló területet és teret.

José Luis Hausmann káprázatos fotói révén a legkülönfélébb típusú és stílusú lakásokba nyerhetünk bepillantást.  Fényképeiből divatokon és stílusokon túlmutató ihletet meríthetünk. A látványnak is köszönhető, hogy ez a könyv nélkülözhetetlen.

 

 

A Klauzál13-ban csak 5 495 forint!

 

 

Gyönyörű képzőművészeti plakátok, dobozos képeslap-gyűjtemények érkeztek széles választékban, hogy mindenki megtalálhassa a kedvencét közöttük!

 

 
Ruhrberg - Schneckenburger - Fricke - Honnef

Művészet a 20. században

Festészet - Szobrok és objektek - Új médiumok - Fotográfiák

muveszeta

"Ez a vizuális élményt nyújtó könyv maga is műalkotás

Entertainment Weekly, Los Angeles

"Ez a terjedelmes, kétkötetes kiadvány felülmúlhatatlan áttekintést nyújt a képzőművészetben robbanásszerűen bekövetkezett változásokról."  

Library Journal, New York

 

 

 

Koncepciója szerint nem csupán felsorolja a század kulcsfiguráit és kiemelkedő alkotásait, hanem ezen túlmenően a szellemi folyamatok minél következetesebb és teljesebb feltárására is törekszik.
A mintegy 1000 reprodukciót tartalmazó kötethez hatalmas terjedelmű lexikon kapcsolódik, amely az életrajzi adatokon kívül részletes bibliográfiát is tartalmaz.

A két kötet együtt csak 6 995 forint!

 

TASCHEN!


2012-es Taschen naptárak és határidőnaplók érkeztek széles választékban,

a Taschen könyvújdonságok pedig megtekinthetők ebben a fotóalbumban!

 

 

Claudia Piras - Ruprecht Stempell
Olasz kulinária

olasz

Konyha- és életművészet
L'ARTE DELLA CUCINA ITALIANA

Az embernek már akkor is összefut a nyál a szájában, amikor csak gondolatban felfedezőutat tesz az itáliai konyhaművészet világában. Hát még ha beül a legközelebbi olasz kisvendéglőbe, esetleg saját maga főz valami igazi olaszosat.
Az olasz konyhaművészet ma népszerűbb, mint valaha. Igaz ez az egész ország gasztronómiájára, melyben nagyon fontos a helyi hagyományok tiszteletben tartása, de érvényes arra is, amit általában külföldön neveznek így: "olasz konyha".
Ám mi is valójában az, amit - így, egyszerűen, sőt mondhatnánk, leegyszerűsítve - olasz konyhának nevezünk?
Először is szögezzük le: olyan, hogy olasz konyha nincs is.
Az olasz konyhaművészet nem valamiféle egységes gasztronómiai rendszer. Minden régió őrzi saját jellegzetességeit, ám vannak általánosan meglévő, összekötő elemek is, melyek minden tartományban fellelhetők. Ilyen a termékek kiváló minőségéhez való ragaszkodás éppúgy, mint felhasználásuk során azok megbecsülése, a konyhai munkában is megnyilvánuló gondoskodás, tisztelet és szeretet.
A gazdagon terített itáliai étkezőasztal három lába a regionális sokféleség, a termékek kiváló minősége és a hagyományőrzés, de negyedik lába nélkül felbillenne az asztal: ez pedig nem más, mint az evéshez-iváshoz való sajátos olasz hozzáállás. A kulinária ebben az országban színtiszta élvezet, egyfajta ünnep - az érzékek mindennapi ünnepe családi, baráti körben, otthon vagy egy hangulatos étteremben.

Induljon el velünk felfedezőútra, hiszen gazdagon illusztrált kötetünk egyszerre érdekes olvasmány, útikalauz és remek szakácskönyv. Az olvasáshoz és a receptek kipróbálásához jó szórakozást kívánunk.

 

(Fordította: Kenesei István )

 


 

Andrea Kettenmann

Frida Kahlo, 1907- 1954
Fájdalom és szenvedély

 

"Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban."
E mondat ad kulcsot festményei legjellegzetesebb tulajdonságának megértéséhez. Az egész alakos portrék többségén végtelen kopár tájban vagy üres, hideg szobákban ábrázolja magát - e környezet jól tükrözi magányosságát. Ugyanezt az érzést sugallják az arc- és a mellképek is. Ha kedvenc állatai megjelennek a vásznon, az a benyomásunk támad, mintha egy kisgyereket látnánk, aki a mackójával vagy a babájával vigasztalódik. Az arc- és a mellképeken gyakran szimbolikus ábrázolások láthatók. A többnyire tájban elhelyezett egész alakos portrék viszont főként valóságos életrajzi eseményekhez kapcsolódnak, éppúgy tükrözik a férjéhez, Diego Riverához fűződő kapcsolatát, fizikai állapotát: a baleset utáni betegségét, vetéléssel végződő terhességét, mint természet- és életfilozófiáját, valamint világszemléletét.

(Fordította Molnár Magda)

 

 

Macuo Basó

Észak ösvényein

Egy 17. századi japán költő verses útinaplója

Macuo Basó (1644-1694) Észak ösvényein című verses útinaplóját tartja kezében az olvasó. Az 1689-ben írott feljegyzések Japán legszebb tájaira viszik el az érdeklődőt. Az egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb japán költő Edóból (mai Tokió) indult el, s haladt észak felé öt hónapon keresztül, felkeresve a legismertebb helyeket, ahol a táj szépségeit, a történelmi emlékeket haikukban örökítette meg. Basó mintegy öt hónap alatt 2400 kilométernyi utat tett meg gyalogosan vagy lóháton, hajón vagy csónakon; úti élményeit egy öreg, elrongyolódott füzetbe írta.
Líraian szép útinaplója most jelenik meg először könyv alakban Vihar Judit magyar fordításában, Nagy Z. László fotóival díszített kiadásban.
Külön értéke és érdekessége a kötetnek, hogy helyet kapott benne a költő eredeti japán szövege is, Hirosige metszeteivel illusztrálva.


Fordította: Vihar Judit


 

 

Will Santillo: La Petite Mort

Taschen, 2011

petitemort

Ha az orgazmus a Kis Halál, akkor az önkielégítés a Kis Öngyilkosság?

Bár a fenti frappáns metaforában a halál szó szerepel, a Will Santillo által lefotózott nők nagyon is életteliek. A torontoi fényképész 8 éve kezdett maszturbáló nőket fotózni: fiatalokat, öregeket, vékonyakat és teltebbeket, tökéletes szépségeket, és olyanokat, akiket a közvélekedés nem nevezne szépnek - egészen addig, míg nem pillanták őket Santillo lencséjén keresztül. A fotósnak és a könyv írójának és szerkesztőjének, Dian Hansonnak célja, hogy érzékeltesse az önkielégítés intimitását, és megmutassa a hétköznapi nők az orgazmus torkában felragyogó szépségét, és azt a kreativitást, amelyel a nők magukat kényeztetik. Mindez sokkal gazdagabb és sokrétűbb képeket eredményez, mint a hagyományos férfiközpontű pornográf ábrázolások.

További információ a könyvről angol nyelven: http://www.taschen.com/pages/en/catalogue/sex/all/05742/facts.will_santillo_la_petite_mort.htm

pm

A könyv kapható a Klauzál 13-ban, az ára 9995 forint.

 

Helmut Newton Polaroids

Taschen, 2011

newton

A híres osztrák fotós polaroid képeinek gyűjteménye, amelyet a művész özvegye June Newton válogattt. Lapozzon bele itt! A könyv ára 14 995 ft.

 

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 2