A remény rabjai

Stephen King

Európa Kiadó, 2012, 760 oldal, 3 500 ft.

A kötet King kisregényeit gyűjti össze. Mit tehet a fogoly, ha életfogytiglanra ítélik? Ha senki sem hiszi el, hogy ártatlan? Miben bízzon? A kegyelemben? A szökésben? Megannyi kérdés, amelyre "A remény rabjai" végén, de csak a legvégén kapjuk meg a feleletet. Rabokról szól a második kisregény, "A jó tanuló" is - sorsának foglya a náci háborús bűnös, meg az újságkihordó gyerek is, aki valahogy kiszagol valamit... Az "Állj ki mellettem!"-ben sem maradunk borzalmak nélkül - élő gyerekek nyomoznak eltűnt társuk után... "A légzőgyakorlat" klasszikus krimi: karácsony előestéjén öregurak hátborzongató történetekkel szórakoztatják egymást. A kisregények javát a moziból is ismerheti az Olvasó.

A kötet egyik mottója: "A mocskos tettnek mocskosul kicsi az értéke." (AC/DC)

A mi Urunk népe

Ljudmila Ulickaja

Magvető Könyvkiadó, 2012
380. oldal, 3690 ft.




Az Európa-szerte népszerű orosz írónő nem tesz mást A mi Urunk népében, csak mesél és mesél a végtelenségig, megunhatatlanul. Mindenről és mindenkiről van egy jó története: legyen szó önbizalom híján álló vagy bármit eltűrő nőkről, az apaság rejtelmeiről, őrangyalokról. Különösen érzékeny a csodákra, a kivételes eseményekre, ám ezeket is – például egy némának hitt gyerek szavait, az állatoknak tartott szentmisét vagy a beteljesülni látszó jóslatokat – úgy tárja elénk, mintha a világ legtermészetesebb dolgairól beszélne. Hiszen amennyire a különleges jelenségekben, legalább annyira otthon van a hétköznapokban. Novellaformában is könnyedén, finoman mutat be szépet és rútat, egy-egy összetettebb szereplőt vagy bonyolultabb szituációt. Nem meglepő ez, hiszen írói érzékenységét a nagy orosz realistáktól örökölte. Rendkívül sokat tud a legfontosabb dolgokról: szerelemről, boldogságról, hitről és halálról. Mindezek mögött pedig nagy-nagy bölcsesség áll: kerülni minden szélsőséget, elfogadni egymást, felülvizsgálni az előítéleteinket az emberben mélyen megbúvó belső hang és az igazságérzet nevében.

Részlet a könyvből:
"Egyszer csak felfedezed, hogy nem létezel. Szétesel ezer darabra, és mindegyiknek van saját szeme, orra, füle. A látásod fazettás lesz - minden fénysávban egy-egy kép -, a hallásod sztereó, a friss hó és a menza illata, összekeveredve a tropikus növények aromájával meg az emberek hónaljszagával, kakofóniát alkot. Fiatal korod óta gigászi erőfeszítéseket teszel rá, hogy véletlenszerű, idegen, ellesett mozdulatokból, gondolatokból, érzésekből összerakd az énedet, és úgy érzed, már-már ki is teljesíted önmagad. Még büszke is vagy egy kicsit az eredményre: különleges személyiségeddel életet leheltél egy bizonyos névbe-családnévbe, odaadtad ezeknek a semmit sem jelentő hangoknak az egyéniségedet, kivételes tulajdonságaidat."

Ljudmila Ulickaja hivatalos magyar oldala.

Szűcs Teri

A felejtés története - A holokauszt tanúsága irodalmi művekben

Kalligram, 2011, 224 oldal, 2600 forint.

"A felejtés története azt követi nyomon, hogy a magyar irodalmi tudat által meghatározónak tartott, Holokausztra reflektáló művek mit mondanak a tanúságról, az emlékezetről - vagyis miképpen alakul bennük az emlékezés, illetve a felejtés poétikája, hogyan formálódik generációról generációra."

Részletek Marczisovszky Anna Szűcs Terivel készített interjújából (litera.hu):

"-Tanulmányköteted Adorno és Celan írásainak vizsgálata után Pilinszky, Kertész, Nádas, Márton László és Borbély Szilárd egyes műveit elemzi. Meglehetősen heterogén csoportról van szó, a közös tematikán kívül még mi köti össze a szerzőket, illetve a műveket?
-Olyan művek ezek, amelyek a holokauszt ábrázolhatóságával foglalkoznak – azzal, hogy egy ábrázolhatatlan esemény nyomait hogyan alkothatja meg az irodalmi mű nyelve. Vagyis a holokausztra adott reflexió a nyelvi újítással kapcsolódik össze bennük. Mindez pedig azzal a belátással is összefügg, hogy a holokauszt tapasztalata – ahogyan minden más tapasztalat is – a maga teljességében átadhatatlan, a megőrzésre vállalkozó emlékezet hiányos, törékeny, szelektív. Ezek a művek az emlékezés és felejtés folyamatait is megmutatják, átengedik magukat e folyamatoknak.
-A kötetcímben és az alcímben szereplő felejtés és tanúság mint az emlékezet komplementerei adják elemzésed kulcsszavait. Megfordítom a címet: hogyan tanúskodnak a holokausztról ezek az irodalmi művek?
-A tanúság nagyszerű fogalom, a könyv egyik főszereplője. Rengeteg minden van benne: az, hogy amikor tanúskodom, én vagyok a kezes, a garancia azért, hogy a tanúsított dolog igaz és létezik. Ezért magamra vagyok utalva a tanúságommal. És felelős vagyok a tanúsítottért, mert nélkülem megszűnik lenni, elfelejtődik. De közben nyilvánvaló, hogy rossz tanú vagyok, mert én magam is felejtek, vagy mert én is csak másodkézből értesültem – és mert egyáltalán nem tudom elmondani, újramondani azt, ami mellett tanúskodom. Végső soron leginkább a saját viszonyulásomat tudom tanúsítani. Ha tetszik, a felejtésem mellett tanúskodhatom – ezt kívánja meg a pontosság. Adorno ennek az útvesztőnek volt a teoretikusa. Celan, Kertész, majd Nádas, Márton és Borbély művei ennek a radikális pontosságigénynek a jegyében állnak. A Pilinszky-életmű pedig többféle választ ad, mást mutat a középső korszak, és mást az utolsó."

[...]

-Ma már a holokauszt utáni harmadik generáció is szinte felnőtt. Talán blaszfémnek tűnhet ez a szó, de megkockáztatom: milyen „kihívásokkal” találják szembe magukat a kortárs szépirodalmi, film- és képzőművészeti műalkotások, amelyek a holokausztról tanúskodnak? Szerinted hogyan változnak majd az ábrázolásmódok a következő évtizedekben?
-Úgy tűnik, hogy ami mostanában egyre fontosabbá válik, az az identitás sokrétegűségének, összetettségének, gazdagságának (vagy éppen a belső sokféleség nehézségeinek, ellentmondásainak) feldolgozása. A Holokauszt emlékezete csak az identitásnyalábok egyik meghatározó eleme. Ezzel együtt mintha az a téma is egyre érdekesebb lenne, hogy az identitás, a családtörténet, a meghatározó történelmi múltak összessége hogyan mutatkozik meg, hogyan hagy nyomot a testen. A másik vonulat pedig leginkább a popkultúra felől érkezik: jönnek a becstelen brigantik és az űrnácik, a határtalan fikció és a groteszk. Mintha ez azt jelezné, hogy a növekvő időbeli elválasztottsággal a holokauszt már oly mértékben fikcionalizálódott, hogy végső soron csak egyet tudunk: sírva röhögni magunkon. Persze az alapkihívást az jelenti, hogy a gyűlöletre, kirekesztésre és a teljes elidegenedésre, közönyre való képesség változatlanul él, virul, aktív. Az irodalomnak és vele együtt a teóriának meg kell találnia az utat a társadalmi, politikai diskurzushoz.

A köny kapható a Klauzál13-ban!

Sjón: A macskaróka

Magvető, 2011, 130 oldal.

"A barna bundás sarki róka olyan ördöngös módon hasonlít egy kőhöz, hogy azon csak ámulni lehet. Mikor télen a földre kushad, lehetetlenség a szemnek elválasztania a szikláktól, bizony, sokkal nehezebb, mint a fehér szőrűt, ami árnyékot vet vagy sárgán villan a havon. A barna nőstény róka szorosan a kőhöz lapul és hagyja, hogy a vihar átsöpörjön felette. Hátsó felét a szélnek fordítja, gyűrűbe kucorodik, orrát a combja alá rejti, szeme csak rényire nyitva, épp csak a szembogara látszik. Így figyeli az embert, aki meg se moccant azóta, hogy a hóperem alá telepedett itt, az Isten-hely legfölső meredélyén - teljes tizennyolc órája. Azóta úgy behavazta a förgeteg, hogy nem lehet megkülönböztetni egy kőrakástól.
De az állatnak vigyáznia kell, hogy el ne feledje: az ember vadász."

Az izlandi Sigurjón Sigurdsson - művésznevén: Sjón - hideglelős költői kisregénye, A macskaróka kapható a Klauzál13-ban!

Egy hét Marilynnel

Colin Clark

Gabo, 2012, 224 oldal.

1956-ban a 23 éves Colin Clark, friss oxfordi diplomájával, harmadasszisztensként dolgozik A herceg és a kóristalány c. film forgatásán. A filmben együtt játszik Nagy-Britannia színészfejedelme, Sir Laurence Olivier és a leghíresebb hollywoodi szexszimbólum, Marilyn Monroe. Egy varázslatos héten keresztül a legendás filmcsillag a legfiatalabb munkatárs, Colin karjaiban talál menedéket akkor, amikor minden összedőlni látszik körülötte. A fiatal férfi minden erejével azon van, hogy erősítse Marilyn ingatag önbizalmát, s rábírja arra, hogy folytassa a munkáját a felé áradó ellenszenv közepette is. Colin Clark naplót vezetett a forgatásról, s természetesen leírta a Marilynnel töltött csodás hetet is. Ezeknek a feljegyzéseknek az alapján készült az Egy hét Marilynnel c. film.

Tatai Gábor: A Sziklakórház rövid története - 1935-2002

Sziklakórház Kulturális Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft, 2011.

"A történelem sokszor messze meghaladja az írói képzelet határait. A Sziklakórház legendába hajló, 2002-ig "szigorúan titkos" története esetében is ez a helyzet. A témáról az első hiteles művet visszaemlékező orvosok, nővérek, betegek lélekbemarkoló gondolatai, műszaki rajzok, térképek és fotók teszik még érdekfeszítőbbé. A budai Vár mélyén fekvő titkos bunker és kórház története izgalmas, megrázó és szürreális, de a mű igazán azoknak az embereknek állít emléket, akik megőrizték emberségüket a legnagyobb megpróbáltatások közepette is."

A könyv kapható a Klauzál13-ban, 990 forintért!

Heller Ágnes: Az álom filozófiája

A filozófusnő legújabb művében egy olyan fiziológiai és kultúrtörténeti életfunkciót állított vizsgálódásai középpontjába, amelyhez mindnyájunknak elemi erővel van közünk. Hiszen minden ember – ez az ember egyik nembeli specifikuma – álmodik. Az álom filozófiája első részébe a pszichoanalízis és a filozófia álomteóriáit tekinti át kritikusan Arisztotelésztől Foucault-ig, Freudtól és Jungtól és követőiken át napjainkig, hogy ebből a gazdag szellemi termésből alkosson egységes rendszert – álomfilozófiát.

A második rész esettanulmányaiban kultúránk két alappillérét – a Bibliát és Shakespeare drámáit – tekinti át és elemzi az álmok és látomások szempontjából. A befejező harmadikban pedig 20. századi írók, filozófusok, művészek álmait szembesíti életükkel és műveikkel – láttató példát nyújtva arra, mit kezdjünk, milyen szempontok alapján figyeljük és értékeljük a saját álmainkat, hogy jobban megismerhessük magunkat.

"Igen, az istenek helyét az álmok világában, abban a bizonyos varázstalanított tegnapban, hadvezérek, politikusok, de elsősorban költők, festők, filozófusok, színészek foglalták el. Az álom-én az ő társaságukban érzett elfogódottságot.

Állítólag manapság celebek pályáznak kitüntetett helyre az álmodók történeteiben.

Ugyanakkor egyesek az elfojtott varázs visszatéréséről suttognak.

Csak egy bizonyos: akárhogy alakul is világunk, álmodni mindig fogunk."

Úton - Az eredeti tekercs

Európa Könyvkiadó, 2011


A legenda szerint, melyet főként Allen Ginsberg terjesztett, Kerouac 1951 áprilisában három hét alatt, kábítószertől felpörögve írta az Úton eredeti változatát, egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre, bekezdések és központozás nélkül.

A legenda egy része igaz, egy része túlzás. Mint ahogy Allen Ginsberg megjósolta („valamikor, majd ha mindenki meghal, az eredeti őrült könyv is meg fog jelenni”), 2007-ben végre megjelent ez az ős-Úton; most pedig magyarul is olvashatjuk a könyvet, ahogy Kerouac eredetileg megalkotta: a valóságos nevekkel (Neal Cassady, Ginsberg, Burroughs stb.) és azokkal az akkori időkben botrányosnak számító részletekkel együtt, melyek az 1957-ben kiadott, részben Kerouac által átírt, részben a kiadója által megszerkesztett változatból kimaradtak.

Winkler Nóra

Csillagtúra

Tetovált disznók, ehető festmények és más történetek

Libri Könyvkiadó, 2011

Miért fontos, hogy egy múzeumban jókat lehessen enni? Mi köze az árverésvezetésnek a hasi légzéshez? Hogyan köszönnek egy nőnek Berlinben, és hogyan Párizsban? És Paul Newman miért lóbál pezsgősüveget egy pesti jótékonysági aukción? Hogyan kelhet el 230 millióért egy Csontváry-festmény? Elfér-e egy teljes magyar forgatócsoport egy zsebkendőnyi New York-i lakásban? És mit tehet a műsorvezető, ha felvétel közben egyszer csak leomlik mögötte a díszlet? Winkler Nórának rengeteg élete van. Az utóbbi években televíziós, rádiós műsorvezető, művészeti magazin lapigazgatója, tárlatvezetések, színházi beszélgetések, díjátadók moderátora, fontos árverések vezetője volt. De leginkább szenvedélyes művészetélvező, akit éppúgy lázba hoznak a modern festmények és kortárs szoborparkok, mint egy mexikói szőnyeg, egy olasz designlámpa vagy fiatal magyar tervezők esőkabátjai. A Csillagtúra ezekbe az életekbe nyújt bepillantást: humorral, de elgondolkodtatóan, ugyanazzal a közvetlenséggel és felkészültséggel, amit a tévéképernyőn és írásaiban már megismerhettünk. Winkler Nóra szövegeit a fiatal képzőművész, Magyarósi Éva szellemes és játékos rajzai illusztrálják.

Chaim Potok: November a küszöbön

A történelem egyazon vidékre sodorta az oroszokat és a zsidókat, és az lett a sorsuk, hogy ádázul harcoljanak egymással. A kiválasztott és A nevem Asher Lev világhírű szerzőjének páratlanul izgalmas, számos nyelven megjelenő új regénye apa és fia viharos életét mutatja be – ugyanakkor az orosz zsidó Szlepak család krónikája a Szovjetunió teljes történetét is felvázolja.

Az egykori Szovjetunió ellenzékének története a 20. század egyik legdöbbenetesebb históriája, amit a magyar olvasóközönség által is rajongott szerző egyedülálló módon, torokszorító családregényként dolgoz fel. Chaim Potok legújabb regénye igazi irodalmi szenzáció.



Részlet a könyvből (forrás: litera.hu):

A Kreml vastag falai mögött örökösödési háború dúlt Sztálin versengő utódai, Malenkov, Berija, Molotov és Hruscsov között. Ázsiában még mindig tartott a koreai háború. A nyugati határok mentén a sztálini uralom megszűntével nyugtalankodni kezdtek a csatlós államok.

Először úgy látszott, hogy a Malenkov-, Berija- és Hruscsov-féle, meglehetősen idomtalan trojka együttesen uralkodik: Malenkov mint államfő, Berija mint az állambiztonsági szervezet feje és Hruscsov mint a párt nyilvánvaló vezetője. Aztán 1953 júniusának végén, a csehszlovákiai sztrájkok és tüntetések, valamint a meglepetésszerű kelet-berlini munkásfelkelés után Berija, akinek az volt a dolga, hogy előre lássa az ilyen eseményeket, mintha eltűnt volna. Nevét kitörölték a Pravdában felsorolt pártvezetők közül, akik megjelentek egy este a Bolsoj Színházban. Júliusban a koreai háború tárgyalásos úton véget ért. Szeptemberben Hruscsov elnyerte a pártfőtitkári posztot. 1953. karácsony napján pedig értesítés jelent meg a Pravdában arról, hogy Beriját legközelebbi munkatársai közül héttel együtt bíróság elé állították, és valamikor december folyamán főbe lőtték. Valamivel ezután a Nagy Szovjet Enciklopédia megkérte előfizetőit, hogy borotvával távolítsák el Berija fényképét és a róla szóló cikket, helyére pedig a Bering-tenger szócikke kerüljön.

Ekkor már Szolomon Szlepak és a fia vajmi ritkán beszéltek egymással politikáról. A családi krónikák azonban – Vologya hangján – hozzáteszik, hogy ha megkérték volna apját, magyarázza meg Berija vesztét, ilyen diadalittas választ kapnak: „Látjátok, milyen becsületes a párt, hogy megtisztítja a saját házát! Nem Sztálin, hanem Berija volt az oka az orvosok letartóztatásának. Berija, ez az imperialista ügynök, egész idő alatt félrevezette Sztálint.”

1954-ben az MGB-t, az Állambiztonsági Minisztériumot, amely 1946-ban az NKVD helyére lépett, átszervezték, és átnevezték KGB-vé, azaz Állambiztonsági Bizottsággá. Egy évvel később Malenkovot, akinek gazdaságpolitikája katasztrofálisnak bizonyult, egyik napról a másikra elmozdították, és Nyikolaj Bulganyin lépett a helyére. Ettől kezdve ő és Hruscsov kormányozta a Szovjetuniót.

A munkatáborokban csaknem tízmillió rab élt. Most lassanként elkezdték kiengedni őket, becsületüket és nyugdíjukat visszaadták. Sokak „bűneit” – akik elpusztultak – törölték a nyilvántartásból, családjuk visszatérhetett a száműzetésből.

Úgy tűnt, a szovjet zsidóság fizikai létét fenyegető veszély elmúlt. 1959-ben, a jiddis könyvek tizenegy esztendei elnémítása után, hirtelen megjelent három munka jiddisül, a cári időszak legnagyobb jiddis íróinak: Mendele Moser Szforimnak, I. L. Perecnek és Sólem Aléchemnek a válogatott írásai. A következő években is meg-megjelent még egy-egy könyv élő jiddis íróktól, de egyetlen zsidó intézményt vagy iskolát sem állítottak fel újra, egyetlen hivatásos színház sem kelt életre.

A Gorkij utcában a Szlepak család szemlátomást kényelmes és nyugodt szovjet életet élt.

A kis Szánya Szlepak a 31. számú Különleges Angol Iskolába járt a Sztanyiszlavszkij utcába, egysaroknyira a háztól, ahol laktak. Az iskola, amelyet 1963-ban jelöltek ki angol iskolának (más hasonló tanintézetek francia és spanyol nyelvre szakosodtak), a szovjet uralkodó osztály számos gyermekét és unokáját szolgálta. A skót költő, Robert Burns után nevezték el, és volt Glasgow-ban egy testvériskolája, amely Alekszandr Puskin nevét viselte. Kitűnő tanári karral rendelkezett, s az angoltanítás a második osztályban kezdődött, nem ötödikben, mint a hagyományos iskolákban. Több órában tanítottak angolt, mint a többi iskola, és a legmodernebb nyelvtanulási felszerelésekkel rendelkeztek. Az angol nyelvet kis csoportokban tanulták, öt vagy hat diák jutott egy tanárra, és bizonyos tárgyakat, például földrajzot és történelmet, kizárólag angolul tanítottak.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért törekedett az elit olyan buzgón az angol nyelv elsajátítására, és miért tanították nyíltan egy olyan időszakban, amikor a legmagasabb szintű hivatalos politika agresszívan küzdött az idegen kultúra hatása ellen. Az iskola valójában az elit gyermekeinek gyakorlótere volt. Itt kezdődött el felkészítésük a szülőföldön kívüli világgal való kapcsolatra, ahol az angol a nemzetközi nyelv. A tanulóknak körülbelül egyharmada a diplomáciai testület családjaiból jött, akik majd angol nyelvű intézetekbe kerülnek, vagy a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe. Mások mint tolmácsok és fordítók fognak dolgozni egy napon a szovjet rádióban és televízióban. Két-három ilyen kaliberű angol iskola volt csak Moszkvában, mindegyik a Kreml szomszédságában.

A 31. sz. Különleges Angol Iskolába jártak az idő tájt a Politbüró-tag, Anasztasz Mikojan unokái, Hruscsov unokája, Demicsev kulturális miniszter lánya, Berija lánya, valamint még számos magas rangú tisztviselő gyermekei és unokái. Egy átlagos orosz család számára majdhogynem lehetetlen volt, hogy a gyerekét felvegyék ebbe az iskolába. Amikor Szánya Szlepak iskolaköteles korba lépett, Szolomon Szlepak elment az iskolába, és beszélt az igazgatóval, Grigorij Szuvorovval, aki tisztességes, becsületes ember hírében állott, akinek emelkedett erkölcsi elvei vannak. Szolomon és Szuvorov beszélgetésének részletei nem ismeretesek, de Szánya Szlepak ezután engedélyt kapott arra, hogy felvételi vizsgát tegyen, amelyen átment.

Mása további öt év orvostudományi képzés után már radiológusként dolgozott a 30. számú Városi Kórházban, a Krestyanszkaja Zasztaván. Később a Feliksz Dzerzsinszkijről, Lenin titkosrendőrségének alapítójáról elnevezett poliklinikán dolgozott Moszkva központjában, a Kitajszkij projezgyen („Kínai út”).

1957-ben Vologyára hirtelen rámosolygott a szerencse. A Moszkvai TV Kutatási és Fejlesztési Intézetbe hívták főmérnöknek egy olyan laboratóriumba, ahol televízióadókhoz szükséges mérő- és vezérlőberendezésekkel folytattak kísérleteket.

Aztán 1959-ben az édesanyja meghalt rákban. Egy évvel később apja feleségül vett egy orosz nőt, és odaköltözött hozzá a Maskova utcai házba, mintegy öt kilométernyire a Gorkij utcai lakástól, amelyről Vologya és Mása javára lemondott. A fiataloknak most már két gyermekük volt. 1959 májusában még egy fiuk született, akit Leonyidnak neveztek el, különösképpen senki után, egyszerűen azért, mert Másának tetszett ez a név.

Megdöbbentő módon 1962-ben az intézet, amelyben Vologya dolgozott, felkérte őt egy laboratórium vezetésére, ahol egy különleges projekt főmérnöke lett. Új beosztását még jóvá kellett hagynia a Rádióipari Minisztériumnak, mert a projekt részét képezte egy szerződésnek a Rádióipari Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium között. Előbbit szemlátomást kevésbé érdekelte Vologya zsidó volta, mint az a képessége, hogy teljesítse az utóbbi minisztériummal kö t ött szerződés.

V ologya Szlepak a szovjet légvédelmi rendszer fejlesztésén dolgozott.

A Szovjetuniót radarállomások sűrű hálózata vette körül, melyek egy központi számítógéphez továbbították észleléseiket. Ez jeleket küldött a légelhárító és rakétaelhárító rendszereknek, valamint a repülőtereknek és a légvédelmi vezérkarnak. A tábornokok és vezérkaruk számára le kellett fordítani ezeket a jeleket hatalmas képernyőkre a műveleti helyiségekben, ahol védekező és támadó pozíciókat lehetett leolvasni a térképekről, amelyeken láthatók voltak a mozgó rakéták és repülőgépek. A képernyőn minden egyes repülőgép és rakéta mellett meg kellett jelennie a rá jellemző adatoknak: típus, sebesség, repülési magasság.

Vologya és a laboratóriuma volt felelős a legkorszerűbb radarképernyők tervezéséért. Ahhoz, hogy elnyerje ezt a beosztást, első osztályú megbízhatósági besorolást kellett kapnia, aminél már csak egyetlen magasabb fokozat volt, amely az államtitkokba is betekintést engedett.

Vologya Szlepak, Szolomon Szlepak fia, a politikán kívüli élet legmagasabb csúcsára emelkedett a Szovjetunióban, és most ott állt a szülőföld honvédelmének frontvonalában.

Talán egy évvel azelőtt, hogy megkapta ezt a kényes állást, Vologya az egyik moszkvai üzletben körülbelül nyolcvan rubelért vett egy Spidola típusú rádiót, egy fekete és sárga, hozzávetőleg tizenkétszer nyolcszor négy centiméteres műanyag dobozt. Elég nagy teljesítményű volt ahhoz, hogy bizonyos módosításokkal képes legyen fogni a BBC, a Deutsche Welle, az Amerika Hangja és az Izrael Hangja orosz nyelvű adásait. A külső ellenség hangját.