Úton - Az eredeti tekercs

Európa Könyvkiadó, 2011


A legenda szerint, melyet főként Allen Ginsberg terjesztett, Kerouac 1951 áprilisában három hét alatt, kábítószertől felpörögve írta az Úton eredeti változatát, egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre, bekezdések és központozás nélkül.

A legenda egy része igaz, egy része túlzás. Mint ahogy Allen Ginsberg megjósolta („valamikor, majd ha mindenki meghal, az eredeti őrült könyv is meg fog jelenni”), 2007-ben végre megjelent ez az ős-Úton; most pedig magyarul is olvashatjuk a könyvet, ahogy Kerouac eredetileg megalkotta: a valóságos nevekkel (Neal Cassady, Ginsberg, Burroughs stb.) és azokkal az akkori időkben botrányosnak számító részletekkel együtt, melyek az 1957-ben kiadott, részben Kerouac által átírt, részben a kiadója által megszerkesztett változatból kimaradtak.

Winkler Nóra

Csillagtúra

Tetovált disznók, ehető festmények és más történetek

Libri Könyvkiadó, 2011

Miért fontos, hogy egy múzeumban jókat lehessen enni? Mi köze az árverésvezetésnek a hasi légzéshez? Hogyan köszönnek egy nőnek Berlinben, és hogyan Párizsban? És Paul Newman miért lóbál pezsgősüveget egy pesti jótékonysági aukción? Hogyan kelhet el 230 millióért egy Csontváry-festmény? Elfér-e egy teljes magyar forgatócsoport egy zsebkendőnyi New York-i lakásban? És mit tehet a műsorvezető, ha felvétel közben egyszer csak leomlik mögötte a díszlet? Winkler Nórának rengeteg élete van. Az utóbbi években televíziós, rádiós műsorvezető, művészeti magazin lapigazgatója, tárlatvezetések, színházi beszélgetések, díjátadók moderátora, fontos árverések vezetője volt. De leginkább szenvedélyes művészetélvező, akit éppúgy lázba hoznak a modern festmények és kortárs szoborparkok, mint egy mexikói szőnyeg, egy olasz designlámpa vagy fiatal magyar tervezők esőkabátjai. A Csillagtúra ezekbe az életekbe nyújt bepillantást: humorral, de elgondolkodtatóan, ugyanazzal a közvetlenséggel és felkészültséggel, amit a tévéképernyőn és írásaiban már megismerhettünk. Winkler Nóra szövegeit a fiatal képzőművész, Magyarósi Éva szellemes és játékos rajzai illusztrálják.

Chaim Potok: November a küszöbön

A történelem egyazon vidékre sodorta az oroszokat és a zsidókat, és az lett a sorsuk, hogy ádázul harcoljanak egymással. A kiválasztott és A nevem Asher Lev világhírű szerzőjének páratlanul izgalmas, számos nyelven megjelenő új regénye apa és fia viharos életét mutatja be – ugyanakkor az orosz zsidó Szlepak család krónikája a Szovjetunió teljes történetét is felvázolja.

Az egykori Szovjetunió ellenzékének története a 20. század egyik legdöbbenetesebb históriája, amit a magyar olvasóközönség által is rajongott szerző egyedülálló módon, torokszorító családregényként dolgoz fel. Chaim Potok legújabb regénye igazi irodalmi szenzáció.



Részlet a könyvből (forrás: litera.hu):

A Kreml vastag falai mögött örökösödési háború dúlt Sztálin versengő utódai, Malenkov, Berija, Molotov és Hruscsov között. Ázsiában még mindig tartott a koreai háború. A nyugati határok mentén a sztálini uralom megszűntével nyugtalankodni kezdtek a csatlós államok.

Először úgy látszott, hogy a Malenkov-, Berija- és Hruscsov-féle, meglehetősen idomtalan trojka együttesen uralkodik: Malenkov mint államfő, Berija mint az állambiztonsági szervezet feje és Hruscsov mint a párt nyilvánvaló vezetője. Aztán 1953 júniusának végén, a csehszlovákiai sztrájkok és tüntetések, valamint a meglepetésszerű kelet-berlini munkásfelkelés után Berija, akinek az volt a dolga, hogy előre lássa az ilyen eseményeket, mintha eltűnt volna. Nevét kitörölték a Pravdában felsorolt pártvezetők közül, akik megjelentek egy este a Bolsoj Színházban. Júliusban a koreai háború tárgyalásos úton véget ért. Szeptemberben Hruscsov elnyerte a pártfőtitkári posztot. 1953. karácsony napján pedig értesítés jelent meg a Pravdában arról, hogy Beriját legközelebbi munkatársai közül héttel együtt bíróság elé állították, és valamikor december folyamán főbe lőtték. Valamivel ezután a Nagy Szovjet Enciklopédia megkérte előfizetőit, hogy borotvával távolítsák el Berija fényképét és a róla szóló cikket, helyére pedig a Bering-tenger szócikke kerüljön.

Ekkor már Szolomon Szlepak és a fia vajmi ritkán beszéltek egymással politikáról. A családi krónikák azonban – Vologya hangján – hozzáteszik, hogy ha megkérték volna apját, magyarázza meg Berija vesztét, ilyen diadalittas választ kapnak: „Látjátok, milyen becsületes a párt, hogy megtisztítja a saját házát! Nem Sztálin, hanem Berija volt az oka az orvosok letartóztatásának. Berija, ez az imperialista ügynök, egész idő alatt félrevezette Sztálint.”

1954-ben az MGB-t, az Állambiztonsági Minisztériumot, amely 1946-ban az NKVD helyére lépett, átszervezték, és átnevezték KGB-vé, azaz Állambiztonsági Bizottsággá. Egy évvel később Malenkovot, akinek gazdaságpolitikája katasztrofálisnak bizonyult, egyik napról a másikra elmozdították, és Nyikolaj Bulganyin lépett a helyére. Ettől kezdve ő és Hruscsov kormányozta a Szovjetuniót.

A munkatáborokban csaknem tízmillió rab élt. Most lassanként elkezdték kiengedni őket, becsületüket és nyugdíjukat visszaadták. Sokak „bűneit” – akik elpusztultak – törölték a nyilvántartásból, családjuk visszatérhetett a száműzetésből.

Úgy tűnt, a szovjet zsidóság fizikai létét fenyegető veszély elmúlt. 1959-ben, a jiddis könyvek tizenegy esztendei elnémítása után, hirtelen megjelent három munka jiddisül, a cári időszak legnagyobb jiddis íróinak: Mendele Moser Szforimnak, I. L. Perecnek és Sólem Aléchemnek a válogatott írásai. A következő években is meg-megjelent még egy-egy könyv élő jiddis íróktól, de egyetlen zsidó intézményt vagy iskolát sem állítottak fel újra, egyetlen hivatásos színház sem kelt életre.

A Gorkij utcában a Szlepak család szemlátomást kényelmes és nyugodt szovjet életet élt.

A kis Szánya Szlepak a 31. számú Különleges Angol Iskolába járt a Sztanyiszlavszkij utcába, egysaroknyira a háztól, ahol laktak. Az iskola, amelyet 1963-ban jelöltek ki angol iskolának (más hasonló tanintézetek francia és spanyol nyelvre szakosodtak), a szovjet uralkodó osztály számos gyermekét és unokáját szolgálta. A skót költő, Robert Burns után nevezték el, és volt Glasgow-ban egy testvériskolája, amely Alekszandr Puskin nevét viselte. Kitűnő tanári karral rendelkezett, s az angoltanítás a második osztályban kezdődött, nem ötödikben, mint a hagyományos iskolákban. Több órában tanítottak angolt, mint a többi iskola, és a legmodernebb nyelvtanulási felszerelésekkel rendelkeztek. Az angol nyelvet kis csoportokban tanulták, öt vagy hat diák jutott egy tanárra, és bizonyos tárgyakat, például földrajzot és történelmet, kizárólag angolul tanítottak.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért törekedett az elit olyan buzgón az angol nyelv elsajátítására, és miért tanították nyíltan egy olyan időszakban, amikor a legmagasabb szintű hivatalos politika agresszívan küzdött az idegen kultúra hatása ellen. Az iskola valójában az elit gyermekeinek gyakorlótere volt. Itt kezdődött el felkészítésük a szülőföldön kívüli világgal való kapcsolatra, ahol az angol a nemzetközi nyelv. A tanulóknak körülbelül egyharmada a diplomáciai testület családjaiból jött, akik majd angol nyelvű intézetekbe kerülnek, vagy a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe. Mások mint tolmácsok és fordítók fognak dolgozni egy napon a szovjet rádióban és televízióban. Két-három ilyen kaliberű angol iskola volt csak Moszkvában, mindegyik a Kreml szomszédságában.

A 31. sz. Különleges Angol Iskolába jártak az idő tájt a Politbüró-tag, Anasztasz Mikojan unokái, Hruscsov unokája, Demicsev kulturális miniszter lánya, Berija lánya, valamint még számos magas rangú tisztviselő gyermekei és unokái. Egy átlagos orosz család számára majdhogynem lehetetlen volt, hogy a gyerekét felvegyék ebbe az iskolába. Amikor Szánya Szlepak iskolaköteles korba lépett, Szolomon Szlepak elment az iskolába, és beszélt az igazgatóval, Grigorij Szuvorovval, aki tisztességes, becsületes ember hírében állott, akinek emelkedett erkölcsi elvei vannak. Szolomon és Szuvorov beszélgetésének részletei nem ismeretesek, de Szánya Szlepak ezután engedélyt kapott arra, hogy felvételi vizsgát tegyen, amelyen átment.

Mása további öt év orvostudományi képzés után már radiológusként dolgozott a 30. számú Városi Kórházban, a Krestyanszkaja Zasztaván. Később a Feliksz Dzerzsinszkijről, Lenin titkosrendőrségének alapítójáról elnevezett poliklinikán dolgozott Moszkva központjában, a Kitajszkij projezgyen („Kínai út”).

1957-ben Vologyára hirtelen rámosolygott a szerencse. A Moszkvai TV Kutatási és Fejlesztési Intézetbe hívták főmérnöknek egy olyan laboratóriumba, ahol televízióadókhoz szükséges mérő- és vezérlőberendezésekkel folytattak kísérleteket.

Aztán 1959-ben az édesanyja meghalt rákban. Egy évvel később apja feleségül vett egy orosz nőt, és odaköltözött hozzá a Maskova utcai házba, mintegy öt kilométernyire a Gorkij utcai lakástól, amelyről Vologya és Mása javára lemondott. A fiataloknak most már két gyermekük volt. 1959 májusában még egy fiuk született, akit Leonyidnak neveztek el, különösképpen senki után, egyszerűen azért, mert Másának tetszett ez a név.

Megdöbbentő módon 1962-ben az intézet, amelyben Vologya dolgozott, felkérte őt egy laboratórium vezetésére, ahol egy különleges projekt főmérnöke lett. Új beosztását még jóvá kellett hagynia a Rádióipari Minisztériumnak, mert a projekt részét képezte egy szerződésnek a Rádióipari Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium között. Előbbit szemlátomást kevésbé érdekelte Vologya zsidó volta, mint az a képessége, hogy teljesítse az utóbbi minisztériummal kö t ött szerződés.

V ologya Szlepak a szovjet légvédelmi rendszer fejlesztésén dolgozott.

A Szovjetuniót radarállomások sűrű hálózata vette körül, melyek egy központi számítógéphez továbbították észleléseiket. Ez jeleket küldött a légelhárító és rakétaelhárító rendszereknek, valamint a repülőtereknek és a légvédelmi vezérkarnak. A tábornokok és vezérkaruk számára le kellett fordítani ezeket a jeleket hatalmas képernyőkre a műveleti helyiségekben, ahol védekező és támadó pozíciókat lehetett leolvasni a térképekről, amelyeken láthatók voltak a mozgó rakéták és repülőgépek. A képernyőn minden egyes repülőgép és rakéta mellett meg kellett jelennie a rá jellemző adatoknak: típus, sebesség, repülési magasság.

Vologya és a laboratóriuma volt felelős a legkorszerűbb radarképernyők tervezéséért. Ahhoz, hogy elnyerje ezt a beosztást, első osztályú megbízhatósági besorolást kellett kapnia, aminél már csak egyetlen magasabb fokozat volt, amely az államtitkokba is betekintést engedett.

Vologya Szlepak, Szolomon Szlepak fia, a politikán kívüli élet legmagasabb csúcsára emelkedett a Szovjetunióban, és most ott állt a szülőföld honvédelmének frontvonalában.

Talán egy évvel azelőtt, hogy megkapta ezt a kényes állást, Vologya az egyik moszkvai üzletben körülbelül nyolcvan rubelért vett egy Spidola típusú rádiót, egy fekete és sárga, hozzávetőleg tizenkétszer nyolcszor négy centiméteres műanyag dobozt. Elég nagy teljesítményű volt ahhoz, hogy bizonyos módosításokkal képes legyen fogni a BBC, a Deutsche Welle, az Amerika Hangja és az Izrael Hangja orosz nyelvű adásait. A külső ellenség hangját.

Ljudmila Ulickaja: IMÁGÓ

Magvető Kiadó, 2011

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle ,,peresztrojkáig” terjedő időszak, az ,,olvadás” és a ,,pangás” korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.

A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar, anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a XX. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.

A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

Kattints a a Bestseller című műsor az írónőről készített portréjáért!

Imágó

Prológus

Tamara ült a tányérja fölött, és még az álmán merengve ette a híg tojásrántottát.
Az anyja, Raisza Iljinyicsna finom mozdulatokkal húzogatta hajában a ritka fogú fésűt, vigyázva, hogy ne nagyon tépázza meg a rakoncátlan gyapjat.
A rádióban ünnepélyes zene zsongott, bár nem túl hangosan: a válaszfalon túl a nagymama még aludt. Aztán a zene elhallgatott. A szünet túlságosan hosszúra nyúlt, és valahogy gyanúsan. Aztán felcsendült az ismerős hang:
– Figyelem! Itt Moszkva beszél. A Szovjetunió minden rádióállomásán. Kormányközlemény következik…
Tamara hajában megállt a fésű, ő maga egy pillanat alatt felébredt, lenyelte a rántottafalatot, és álmos-rekedt reggeli hangon azt mondta:
– Anya, biztos csak valami vacak influenzajárvány, erre rögtön az egész országnak hírül adják…
De nem tudta végigmondani, mert Raisza Iljinyicsna váratlanul minden erőből megrántotta a fésűt, Tamara feje hátrabicsaklott, a fogai összekoccantak.
– Hallgass már – sziszegte fojtott hangon Raisza Iljinyicsna.
Az ajtóban megállt a nagymama, olyan ősrégi köntösben, mint a kínai nagy fal. Sugárzó arccal hallgatta végig a rádióközleményt, és azt mondta:
– Rajecska, vegyél a Jeliszejevszkijben valami édességet. Mégiscsak purim van ma. Különben meg azt hiszem, kinyiffant a
Szameh.
Tamara akkor még nem tudta, micsoda a purim, miért kell édességet venni, azt meg végképp nem, hogy kicsoda az a Szameh, aki kinyiffant. De hát honnan is tudhatta volna, hogy a családjukban, konspirációból, a pártban használt álnevük kezdőbetűjével, „sz”-szel és „l”-lel nevezték régtől fogva Sztálint és Lenint, ráadásul azt is a titkos, ősi nyelven, „szameh”-nek és „lamed”-nek mondva.
A közkedvelt bemondóhang mindeközben bejelentette, hogy a vezér egyáltalán nem influenzát kapott el.

Galja már felvette az iskolai egyenruháját, és most a köténykét kereste hozzá. Hová tehette? Benyúlt a dívány mögé, nem esett-e be oda.
Hirtelen berontott a konyhából az anyja, az egyik kezében késsel, a másikban egy krumplival. Olyan elváltozott hangon üvöltött, hogy Galja azt hitte, az anyja elvágta a kezét. Vért azonban nem látott.
Az apja, aki reggelente egészen el volt nehezülve, felemelte a párnáról a fejét:
– Mit visítasz, Nyinka? Mit visítasz itt kora hajnalban?
De a nő egyre hangosabban üvöltött, és szaggatott sikoltásaiból alig lehetett kivenni a szavait:
– Meghalt! Ne aludj már, te marha! Kelj már fel! Meghalt Sztálin!
– Bemondták? – emelte fel az apa a busa fejét, a homlokára tapadt hajszálakkal.
– Azt mondták, hogy beteg. De meghalt, a nyakam rá, hogy meghalt. Érzi azt az én szívem!
Aztán megint érthetetlen jajkiáltások következtek, amelyekből ki-kihallatszott a tragikus kérdés:
– Jaj-jaj-jaj! Mi lesz most? Mi lesz most velünk? Mi lesz?
Az apa a homlokát ráncolva durván odaszólt neki:
– Mit üvöltesz, te ostoba? Mit üvöltesz? Rosszabb nem lesz!
Galjának végre sikerült előbányásznia a köténykét – tényleg a dívány mögé esett.
– Nem baj, ha gyűrött, azért se fogom kivasalni! – döntötte el magában.

Reggelre elmúlt a láz, és Olga mély álomba merült: nem izzadt, nem köhögött. És majdnem ebédig aludt. Arra ébredt, hogy bejött az anyja, és hangosan, ünnepélyesen bejelentette:
– Kelj fel, Olga! Baj van!
Olja nem nyitotta ki a szemét, belefúrta fejét a párnába, abban a reményben, hogy mindez csak álom, de már érezte a torkában a félelmetes lüktetést, és azt gondolta: „Kitört a háború!
Ránk törtek a fasiszták! Kitört a háború!”
– Olga, kelj fel!
Micsoda szerencsétlenség! Fasiszta hordák tapodják szent földünket, mindenki megy a frontra, engem pedig nem visznek…
– Meghalt Sztálin!
Olgának a torkában vert a szíve, de a szemét továbbra sem nyitotta ki: hál’ istennek, nincs háború. És mire kitör a háború, ő addigra már felnő, és akkor őt is magukkal viszik. Fejére húzta a takarót, és félálomban azt mormogta: „És akkor engem is magukkal visznek.” És ezzel a kellemes gondolattal el is aludt.
Az anyja hagyta.

Az Imágó kapható a Klauzál 13-ban 3990 forintért. Boltunkban az írónő korábbi könyvei, a Daniel Stein, tolmács, a Kukockij esetei, az Elsők és utolsók, a Szonyecska, a Vidám temetés, és az Életművésznők is kaphatóak.

György Péter: Apám helyett

Magvető, 2011

"Persze én is újra és újra elfelejtettem, hosszú évtizedeken át nem foglalkoztam azzal, hogy egy olyan ember fia vagyok, akit a kamaszkora végén mindazok, akik feleltek érte, kiszolgáltattak az erőszakos halálnak, akit ugyanaz az állam, amelynek kiváló iskolájába járt, kiadott a pusztulásnak, a törvény által helyezte kívül a törvény keretein, s onnantól rá volt bízva, hogy miként élheti túl.

Ahogyan az apámnak, nekem sem jutott az eszembe, hogy előbb-utóbb végig kell gondolnom, hogy az az ország, amelyben ez megtörtént, a hazám. Én sem egykönnyen jutottam odáig, hogy megírjam ezt a könyvet, hiszen csakúgy, mint apámat és mindenkit, engem is megváltoztattak az akaratlan tapasztalatok. Igazán nem volt s most sincs kedvem ahhoz, hogy azzá legyek, amivé az apám helyett írottak tesznek. Zsidóvá. Valamiként, akármint, de végül csak zsidóvá. Vagyis nem tesznek azzá, majd csak azzá válok. Majd mások szemében az leszek, aki amúgy már régen vagyok, és aki magamtól nem voltam soha. Egy zsidó. Amivel szemben éppolyan tehetetlen vagyok, mint az apám, mindössze a körülményeink mások. Az én pórázom hosszabbnak tűnik, talán ez minden. Az akaratlan tapasztalatok általi átváltozás az én életemben az apám történetén át zajlik, de azért Gregor Samsa még én vagyok."

részlet Bán Zsófia kritikájából: " György Péter könyvének egyik fő állítása talán éppen az, hogy a kollektív emlékezet nem tudhat megfelelően működésbe lépni a személyes emlékezetmunka nélkül, s hogy ez különösen így van egy olyan országban, kultúrában, amelyben az emlékezetpolitika csődje mutatkozik immár húsz éve, s amelynek mára az egész társadalom a szenvedő alanya. Ahol a kívülről, felülről irányított emlékezetmunka nem működik, vagy nem létezik, ott nincs más választásunk, mint hogy ki-ki nekiálljon saját történetei elmondásának, a többiek pedig e történetek meghallgatásának."

A könyv ára: 3490 Ft.

Térey János: Protokoll

Magvető Kiadó, 2010

Mátrai Ágoston protokollfőnök a Külügyminisztériumban. Az állam lakája, szürke eminenciás. Korunk hőse, aki ugyanakkor közeli rokona a XIX. század "fölösleges embereinek". Jó családból származik, művelt, sármos, biztos anyagi háttérrel rendelkezik és hiperérzékeny. Elég ennyi a boldogsághoz? Minden nő álma vajon milyen nőt álmodik magának? Legyen Blanka, a saját unokanővére? Legyen a világklasszis teniszezőnő? Vagy Fruzsina, az országház kifürkészhetetlen gyorsírója? És hogyan éli hétköznapjait egy minisztériumi középvezető? Mit kezd a felelősséggel, a zárt életével, a szorongásaival? Térey János verses regénye a mai Budapest középrétegének apró részletekig cizellált lát- és kórképét adja, betekintést engedve a művészvilág kulisszái mögé is. A válság Európájában fölcsillanó életöröm érzéki rajzával a szerző eddigi életművének fontos állomása ez a majdnem-megváltástörténet, amelyben visszaköszönnek az Asztalizene szereplői közül is néhányan.

Ár: 2990, -Ft

DECEMBER 3-ÁN a KLAUZÁL13-ban 20 % kedvezménnyel megvásárolható
az alábbi programunk keretében:

21. századi felolvasóest 9 órán keresztül – Térey János: Protokoll

Térey János legújabb könyve a Protokoll. A versesregényben egy minisztériumi köztisztviselő életén keresztül látjuk meg a 2000-es évek Magyarországát. A kötetbemutatóval szintén tágítani szeretnénk az irodalom befogadási lehetőségeit: a TÁP színház, a HoppArt és a KOMA színészei olvassák fel az egész regényt délelőtt 11 órától este 8 óráig. A különleges felolvasásnak a Klauzál13 könyvesbolt és galéria ad otthont. Az utolsó mondat után a szerzővel Dunajcsik Mátyás beszélget. A felolvasást élőben lehet követni a Negyed6Negyed7, illetve a Magvető Kiadó honlapján. Tehát munkaidő alatt is bele lehet hallgatni egy irodalmi műbe, és este pedig mindenkit vár a Klauzál13.

Térey János legújabb könyve a Protokoll. A versesregényben egy minisztériumi köztisztviselő életén keresztül látjuk meg a 2000-es évek Magyarországát. A kötetbemutatóval szintén tágítani szeretnénk az irodalom befogadási lehetőségeit: a TÁP színház, a HoppArt és a KOMA színészei olvassák fel az egész regényt délelőtt 11 órától este 8 óráig. A különleges felolvasásnak a Klauzál13 könyvesbolt és galéria ad otthont. Az utolsó mondat után a szerzővel Dunajcsik Mátyás beszélget. A felolvasást élőben lehet követni a Negyed6Negyed7 honlapján. Tehát munkaidő alatt is bele lehet hallgatni egy irodalmi műbe, és este pedig mindenkit vár a Klauzál13.

Bruno Bourel - Parti Nagy Lajos: Budapest - Fényrajzok Fotófolio Kft., 2009

_